4 éve szólalt meg először az interneten a Rádió X! A születésnapot az X közösség egy háromnapos táborban ünnepelte, ahol sok zenéléssel, közös ötleteléssel és némi múltidézéssel töltöttük az időt. Olvasd el a beszámolónkat!
Péntek, 6.00
Cseng az óra, és bár a Rádió X csapata nem éppen sorolható a hajnali kelők lelkes táborába, a születésnapi eseményünk szervezői egy emberként ugrottak ki az ágyból. Nyilván ezt tették, hisz végre 4 éves lett a Rádió X, ráadásul 3 napra a közösség legnagyobb része Hévízgyörkön verődött össze, ami önmagában jó motiváció. És ha már szervezők, rögtön itt a cikk elején köszönetet mondunk mindenkinek, akik a táborunk megszervezésében segítségünkre voltak. Felsorolni aligha lehet őket, mert a teendőkből mindenki igyekezett részt vállalni, de abban egységes a rádiós konszenzus, hogy Palo nagyon jókat főzött. Köszönjük neki, és mindenkinek!
Miért találkoztunk?
A Rádió X mintegy 100 önkéntes műsorkészítő “terméke”. A közösség óriási, és a napi rohanásban sokszor nem jut elég időnk egymásra, így arra gondoltunk, hogy egy közös elvonulás sokat segíthetne hogy jobban megismerjük egymást, közösen ötleteljünk, jól érezzük magunkat. Így is lett! A 3 napos Rádió X tábor a résztvevők szerint felejthetetlen élmény volt, szóval már most gondolkodunk a folytatáson. Sokat beszélgettünk a műsorstruktúránk fejlesztéséről, a rádió jobbá tételéről, és a fejlődésünk lehetséges lépcsőfokairól. Workshop- szerűen igyekeztünk vázolni emellett további terveinket is, ezekről majd később, addig is ne feledjétek el nekünk adni adótok 1%-át, most ez a legfontosabb. Az biztos, hogy az együttlét nem volt hiába, hallani fogjátok az eredményt. Stay tuned, ha pedig kicsit belehallgatnál a tábor hangulatába, pörgesd vissza az élő műsorainkat a helyszínről:
Hogyan tovább?
2024-ben is Rádió X! Komoly évre készülünk, hiszen jövőre lesz fél évtizedes a közös projektünk. Szeretnénk tovább erősíteni belső közösségünket, emellett szeretnénk az eddigieknél sokkal jobban megszólítani Titeket, a hallgatóinkat is. Tudjuk ugyanis, hogy ez a 4 évünk nélkületek nem jöhetett volna össze, szóval itt a cikk végén természetesen a leghálásabbak nektek vagyunk. Legyünk együtt a következő 365 napban is jobb zenével és jobb szöveggel!
Csináltunk menő aftervideót is, nézzetek rá, ha pedig szívesen nézegetnétek képeket, ajánljuk tegnapi Facebook posztunkat!