Újabb workshopon éltük át a közös zenélés örömét 

Van valami varázslatos abban, amikor teljesen különböző emberek egy napra összeállnak, hogy közösen zenéljenek. Nemcsak dallamok születnek meg ilyenkor, hanem új kapcsolatok, ötletek és egy közösségi élmény is. Május 17-én éppen egy ilyen napot élhettünk meg – a Rádió X, a MAF és a Wild Boar közös szervezésében zajlott le a második VIDRA workshop. Hoztunk egy kis beszámolót!

A helyszín a budapesti Fabrika volt, a tempót pedig a Minimal Art Family adta meg – szó szerint. A nap egy grillreggelivel indult, hogy aztán beinduljon a zenei gépezet: bakelites alapozás, analóg jammelés, kérdezz-felelek a szakmáról, és mindeközben végtelen mennyiségű inspiráció.

A program célja nem csupán az volt, hogy technikai tudást adjon – bár abból sem volt hiány, hiszen Adrija Jager, Acideal és Danny Better mind a saját eszköztáruk legjavát osztották meg a résztvevőkkel. Sokkal inkább arról szólt ez a nap, hogy közösen lehessen kipróbálni, hibázni, kérdezni, zenélni, kísérletezni – vagyis megtapasztalni, hogy a zene egyben nyelv, játék és közösség is.

A résztvevők között volt, aki most látott először bakelitlejátszót, más épp saját live act-jéhez keresett új trükköket, de a legjobb az volt, hogy mindenki tanult valamit a másiktól. 

A délutáni Artisjus-MAHASZ gyorstalpaló ugyan technikaibb vizekre evezett, de pontosan olyan gyakorlati tudással vértezte fel a közönséget, amit minden kezdő DJ és producer keres – hogyan védd meg a zenédet, hogyan regisztrálj, mi az a zenei ujjlenyomat, és mit jelent a jogdíj visszaosztás. Ezekről sokszor nehéz infóhoz jutni, pláne közérthetően. Most ez is pipa. Nézegessetek képeket, ha pedig kihagytad, legközelebb Téged is várunk!

És köszi a MAF-nak és a Wild Boar Projektes srácoknak a közreműködést, élmény volt, mint mindig! 

YOU GET IT FOR FREE, WE GET A YEAR'S WORTH OF IT

Donating 1% of your tax is 5 minutes for you, another year for us.

With the monthly donations of more than 30 members and about 4000 volunteer hours, we have managed to enrich the Hungarian airwaves with live shows every day for the past year. Among these, we regularly broadcast programmes on music, public affairs and everyday topics. Your help is essential to ensure that we can continue to operate next year at the same, if not higher, level as in 2023. Allocate 1% of your tax to make sure it goes to the right place. It costs you nothing, but it helps us enormously. Follow our guide, which explains in 2 minutes how you can support X.

Click for help!

Read more...