Klay: We needed something instead of "Teflon slapping"

“Volt egy időszak, amikor a Jump-up zenén csak nevettek az emberek. Viszont ha ezek a zenék megszólaltak egy buliban, mindenki táncolt. Szóval mi is röhögtünk rajtuk”. 10 év kiadatlan zenéi pörögtek a Bug Presents második évadának első adásában. 

Klay neve nem ismeretlen a Rádió X hallgatóinak. Több műsorban is hallhattátok már korábban, ezen a héten viszont ismét meglátogatott minket. A NapiJumpup közösség alapítója a Bug Presents új évadának első részében beszélt a Jump-Up stílusról, és a zsáner köré szerveződött közösségről. Ez utóbbiban Klay igazán avatott: nevéhez fűződik ugyanis a műfaj magyarországi társaságának összerendezése. Ez persze nem tűnik nagy dolognak, viszont az adásból kiderül, hogy Kelet-európai környezetben ehhez talán egy évtized sem elég. Minden esetre – mint a példa mutatja – csodákra képes az, ha egy maroknyi fiatal összejön csak zenéket hallgatni és ötletelni. A műfaj egyik hőskorát Klay 2011/2012 tájékára helyezné, ahol a Jump-up elkezdett új irányokat keresni és dinamikusabban mozdult el az igényesség felé. Ez a folyamat nem állt meg: a DJ szerint a műfaj továbbra is folyamatosan változik. 

Hogy őrizhető meg a hazai Jump-up kultúra? Honnan ered a Napijumpup név? Mit ajánl Klay a hazai közösségnek és a kezdő artistoknak? Mi köze Bugnak Friderikusz Sándorhoz? 

Ez mind kiderül a Bug Presents legújabb adásából. Hallgasd vissza itt, vagy a Rádió X archívumán keresztül!

YOU GET IT FOR FREE, WE GET A YEAR'S WORTH OF IT

Donating 1% of your tax is 5 minutes for you, another year for us.

With the monthly donations of more than 30 members and about 4000 volunteer hours, we have managed to enrich the Hungarian airwaves with live shows every day for the past year. Among these, we regularly broadcast programmes on music, public affairs and everyday topics. Your help is essential to ensure that we can continue to operate next year at the same, if not higher, level as in 2023. Allocate 1% of your tax to make sure it goes to the right place. It costs you nothing, but it helps us enormously. Follow our guide, which explains in 2 minutes how you can support X.

Click for help!

Read more...

TÁMOGASD AZ X-ET adód 1%-ÁVAL!