Can community radio survive in Hungary?

Meghívást kaptunk ausztriai barátainktól, hogy megünnepeljük a Linzben sugárzó Radio FRO 25. születésnapját. A látogatás jó alkalom volt arra, hogy kicsit a hazai közösségi médiumok helyzetről is beszélgessünk a rádió HungaroStudio című magyar nyelvű műsorában. 

A legnagyobb eredményünk az, hogy még életben vagyunk – így foglalta össze a hazai közösségi rádiós helyzetet Civil Rádiós barátunk, Cserháti Ákos. Az internetre kényszerülő nagy múltú rádió ügyvezetője szerint a szabadrádiós piac ma Magyarországon drámai állapotban van. Míg 20-25 évvel ezelőtt hazánk nemzetközi szinten is hivatkozási alap volt ezen a téren, és – például a Rádió X-hez hasonló – kezdeményezések tucatszámra kaptak sugárzási engedélyeket, mára az látható, hogy a máshogy zenélő és beszélő hangok szinte mindegyike a túlélésért küzd. 

Hogyan fest a magyar helyzet a szomszédos ország szemüvegén keresztül? Hogyan jutottunk el idáig? Egyáltalán: kinek és miért fontos a közösségi rádió?

Az alábbi beszélgetésben ezekre a kérdésekre igyekeztünk választ adni – örülünk, ha meghallgatjátok! 🙂 A műsorban a budapesti Civil Rádió, az EPER Rádió és a Rádio X képviselte a magyarországi civil rádiós szcénát.

YOU GET IT FOR FREE, WE GET A YEAR'S WORTH OF IT

Donating 1% of your tax is 5 minutes for you, another year for us.

With the monthly donations of more than 30 members and about 4000 volunteer hours, we have managed to enrich the Hungarian airwaves with live shows every day for the past year. Among these, we regularly broadcast programmes on music, public affairs and everyday topics. Your help is essential to ensure that we can continue to operate next year at the same, if not higher, level as in 2023. Allocate 1% of your tax to make sure it goes to the right place. It costs you nothing, but it helps us enormously. Follow our guide, which explains in 2 minutes how you can support X.

Click for help!

Read more...