Szeptember közepén rendezték az első hazai e-sport bajnokságot, ezúttal kifejezetten a női játékosoknak. Erről a mérföldkőről is beszélgetett Jankus és Vivcsó a M3TA hétfői adásában – beszélgetőtársuk pedig Magyar Esport Szövetség kommunikációs vezetője, Németh Beatrix volt. Hallgassátok, olvassátok!
2024.09.20-a egy olyan nap volt, amire valószínűleg majd sokáig emlékezünk – ezen a napon rendezték az első, kifejezetten női hazai e-sport bajnokságot, a Magyar Esport Szövetség Női Szakágának napján. A programok keretében Valorant 2v2 versenyeken vehettek részt az érdeklődők, amikre – szerencsére – óriási volt a kezdetektől az érdeklődés, a döntőig pedig 4 csapat menetelését követhettük végig. A finálé is tartogatott bőven izgalmakat, amelynek a Delta 1 Esports Café adott helyet, de ha esetleg nem voltál jelen, mindenképpen hallgasd végig a M3TA műsorát a cikk végén a részletekért.
Miért volt szükség egy szeparált versenyre?
Mindig ki kell tenni a “tisztelet a kivételnek” táblát, de az általános tapasztalat ezen a téren sajnos továbbra is szomorú. A gyakorlatból az látszik, hogy a női játékosok gyakran a szexizmus vagy nemi alapú diszkrimináció áldozataivá válnak a közösség toxikus viselkedése miatt, ez pedig – talán mondanunk sem kell – jelentős hátrányt jelent, pláne versenyhelyzetben. Nem példa nélküliek a kéretlen megjegyzések sem, épp ezek miatt is egyébként a világ számos országában bevett gyakorlatot honosítottak meg itthon a szervezők a szeparált rendezéssel. A különböző koncentrációs különbségeket figyelembe véve persze fair lehet egy vegyes-vegyes felállásokkal megrendezett esemény is, ez még a jövő zenéje.
Verseny és edukáció
Németh Beatrix, a Magyar Esport Szövetség kommunikációs vezetője a M3TA adásában arról beszélt: nagy sikerként könyvelik el az esemény létrejöttét, annál is inkább, mert különös figyelmet igyekeznek fordítani a női e-sport közösség támogatására és erősítésére. Mint elmondta, a mostani verseny nagy lépés volt a kitűzött cél felé, mivel a bajnokságok és a párhuzamosan zajló edukációs nap is igazán jól sikerült.
A M3TA két szerkesztője is jelen volt, így ők is értékelték a látottakat. Vivcsó mint versenybíró segített, Ő szintén pozitív tapasztalatokkal távozott. Mint elmondta:
“Jó volt végre egy valódi eseményt látni, ahol a női versenyzők biztonságos, felszabadult környezetben mutathatták meg a tudásukat”
Jankus eközben a szakági napon ügyködött (bár korábban még a versenyzésen is elgondolkodott). Számára a leginkább pozitív elem a közösség sportszerűségében áll, mint felidézte:
“Minden résztvevő hangosan köszön, az event végén a játékosok pedig megköszönik a verseny szervezését, és a lehetőséget – erre eddig, más eseményeken nem volt példa.”
Ha össze kellene foglalnunk, akkor biztosan azt mondanánk: a kezdeményezés szuper, a kivitelezés pláne, mindenki valamilyen pozitív outputtal távozott. Reménykedünk a folytatásban! Ha pedig bővebben is hallanátok a rendezés körülményeiről és a hátterekről, hallgassátok vissza a M3TA legutóbbi adását az alábbi lejátszón!