Nagyjából két hónappal ezelőtt nagy örömmel nyitottuk meg a levelezésünket. Kaptunk egy megkeresést a holland Hanze egyetem diákcsoportjától, hogy érdeklődnek a Rádió X munkája iránt, ezért szívesen meglátogatnának minket. Jó ötlet volt.
Két hónappal ezelőtt megkeresést kaptunk a Hanze egyetem diákjaitól, hogy szívesen meglátogatnának minket egy budapesti látogatás során. A Rádió X csapata mindig nagyon örül, amikor új emberekkel találkozhatunk, ezek rendszerint nagyon fun dolgok, szóval egyből neki is láttunk a szervezésnek.
A látogatás Május 11, szombatra esett. Szabó Norbert (Sznoka) és KáDé már korán reggel egy rendkívül szimpatikus Opel Comboval járta a hozzánk közüli szervezeteket, kiderült ugyanis, hogy nincs elég székünk, amire ennyi embert le tudunk ültetni, ami ugye kínos. Innen is nagy hála a Villamos Független Szakszervezetnek és a Civil Rádiónak, mentették a napot.
Az 50 fős csapat két 25 fős csoportban tett látogatást, ahol egy rövid prezentációban igyekeztünk bemutatni a közösségi rádiózást mint műfajt, a médiatudatosságot, illetve a Rádió X eddigi szuper dolgait. Nagy élmény volt, hogy számos kérdést is kaptunk a munkánk kapcsán, ezekre igyekeztünk legjobb tudásunk szerint válaszolni.
Az előadásunk végén egy közös workshopra invitáltuk újdonsült Holland barátainkat: közösen egy kétórás zenei műsort készítettünk látogatóink kedvenc zenéiből, amelyeket ők maguk is konferáltak fel. A végeredményt hallgassátok meg az X archívumban, vagy az alábbi lejátszón! 🙂
Készültek szuper képek és egy videó is, nézegessétek meg őket! 🙂
Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy ez a találkozó megvalósulhatott – sok-sok élménnyel gazdagodtunk, ezt a napot biztosan sokáig nem felejtjük el!