Megjöttek az X DJ-k tematikus lejátszási listái!

Ha annyiszor lenne ezer forintunk, ahányszor küldtetek már nekünk “mi ez a szám?” tartalmú üzenetet, a Twitterből mi csináltunk volna Elon Musk helyett X-et. De mivel az ezresek nem jönnek, gondoltuk, hogy segítünk inkább kicsit. Mutatjuk Sunseed és BenKane Spotify listáit! 

Sunseed több mint 3 éve boldogít titeket vasárnaponként elképesztő zenei válogatásaival. Ha tőle meghallgatsz egy szettet, azzal tulajdonképpen letudsz egy terápiát. Kellemes ütemek a hét lezárása mellé, még a lefekvés előtt – valahogy így írhatnánk le az este 10 órától jelentkező sáv koncepcióját. Ráadásul képzeljétek, Sunseed volt olyan jófej, hogy miután sokan kérdeztétek legutóbbi adásának zenei tartalmát, összeszedte nektek! Iratkozzatok fel rá Spotifyon, szerintünk nagyon megéri. Ha az alábbi player nem töltene be, kattints ide!

BenKane a House hadosztály rangidőse. Szintén több mint 3 éve készít nálunk műsorokat, a rádió esti sávjának alapító tagja. Zenei ízlése a legfinomabb, és talán sosem hallott House darabokra fókuszálódik. Ő is régóta gondozza saját zenei listáját, amit ráadásul folyamatosan frissít! Szóval ha már az összes BenKane szettet végighallgattad az archívumból és elvonási tüneteid vannak, katt az alábbi Spotify listára! Ha az alábbi player nem töltene be, kattints ide!

NEKED INGYEN VAN, MI EGY ÉVIG SZÓLUNK BELŐLE

Adód 1%-ának felajánlása neked 5 perc, nekünk egy újabb év.

Több mint 30 tagunk havi támogatásaiból, nagyjából 4000 önkéntes munkaórával sikerült az elmúlt egy évben minden nap élő műsorral gazdagítani a magyar étert. Ezek közt rendszeresen zenei, közéleti és mindennapi témákkal foglalkozó műsorokat sugároztunk. Ahhoz, hogy a következő évben is legalább olyan, de inkább magasabb színvonalon tudjunk üzemelni mint 2023-ban, elengedhetetlen a TE segítséged is. Rendelkezz adód 1%-áról, hogy biztosan jó helyre kerüljön. Ez neked nem kerül pénzbe, nekünk viszont óriási segítség. Kövesd a segédletünket, amelyben 2 perc alatt elmagyarázzuk, hogyan tudod támogatni az X-et.

Kattints ide a segédletért!

Továbbiak...