Zágrábi dubstep a nyárzáró Földalattiban

Vrama vette kézbe a Földalatti szerkesztését augusztus 31-én, a nyár utolsó napján. A műsorban első felében Horvátországba repültünk: a zágrábi ütemeket Epnu szállította az X-en! Hallgassatok bele! 

A nyár végével igyekeztünk valami érdekes és nem szokásos műsorral meglepni titeket. A Földalatti szerkesztését augusztus 31-én átvette Vrama, több apropóból is. Egyrészt ugye, hogy vége az évszaknak, de ami fontosabb: szeptember 13-án megjelenik egy újabb kislemez a Macrocell Records gondozásában. Ez már a  MCRCLL010; a Boing kislemezen Epnu hozott 3 dubstepet, az egyikbe ezek közül a linken már bele is hallgathattok. 

A Földalattiban Epnu most jelent meg először, de reményeink szerint nem utoljára. Horvátországból, Zágrábból érkezett. A dubstep műfajt valamikor 2012 körül fedezte fel, 2016 óta pedig rendszeresen játssza és készíti ezeket DJ-ként és producerként egyaránt. Epnu hangzása nem a megszokott ketrecharcos irányokba visz, sokkal inkább meghatározzák az ütőhangszerek és néhány zseni sub bass. Miután találkozott és rendezvényeket szervezett a zágrábi Volumen kollektívával, most folyamatosan újabb és újabb projekteken dolgozik. 

A műsor második felében beugrott egy szuper szettre Vrama is, szóval ha nagyon hivatalosak akarunk lenni, ő zárta a nyarat a Rádió X-en. Ha lemaradtatok róla, a műsort már vissza tudjátok hallgatni az X archívumban, vagy az alábbi lejátszón keresztül örökké, és még kicsit tovább is: 

YOU GET IT FOR FREE, WE GET A YEAR'S WORTH OF IT

Donating 1% of your tax is 5 minutes for you, another year for us.

With the monthly donations of more than 30 members and about 4000 volunteer hours, we have managed to enrich the Hungarian airwaves with live shows every day for the past year. Among these, we regularly broadcast programmes on music, public affairs and everyday topics. Your help is essential to ensure that we can continue to operate next year at the same, if not higher, level as in 2023. Allocate 1% of your tax to make sure it goes to the right place. It costs you nothing, but it helps us enormously. Follow our guide, which explains in 2 minutes how you can support X.

Click for help!

Read more...