A mostani cikkben arról számolok be nektek, hogy miért lesz mostantól jobb a Rádió X műsoraiban a hangzás, mitől lesz kevesebb visszhang a mikrofonokban. Lehet, hogy elvont téma, és talán egy kicsit túlzottan részletgazdag is, de akit kicsit is érdekel a hangtechnika, az talán értékelni fogja. 🙂
Első körben tisztázzuk, hogy egy rádióstúdióban miért fontos foglalkozni az akusztikával. Van egy szoba, amit ki szeretnénk alakítani rádióstúdiónak. Elhelyezünk benne egy asztalt pár mikrofonnal, és készen is vagyunk. A hangzáson két módon tudunk radikálisan javítani: az egyik a mikrofonok helyes beállítása, leginkább az előerősítő processzorok zajkezelése révén, a másik pedig a falak szigetelése. Fontos, hogy a szigetelés alatt itt azt értjük, hogy a szobán belüli zajt, a falakról visszaverődő visszhangokat csökkentjük, nem a hangot szigeteljük. Amikor beszélünk, nevetünk stb., a falakról visszaverődik a hang, de a terjedési sebességéből adódóan késleltetve érkezik vissza a mikrofonba. Ebből van a visszhang, ezt szeretnénk csökkenteni. Ehhez elhelyezhetünk a falakon hangelnyelő paneleket, illetve klasszikus tojástartó-féle habszivacsokat is. A hangelnyelő panelek elnyelik a hangot és semlegesítik azt, a szivacsok pedig inkább szétszórják a háromszög-formájuk révén a hanghullámokat, és nem engedik, hogy egyenesen visszaverődjenek a falról.
Kezdjük egy kis visszatekintéssel…
Amikor elkezdtük nektek napi szinten szórni az élő adásokat, az egyik legfontosabb eleme a stúdió összeállításának a hangszigetelés volt. Nem az volt a lényeg, hogy a külső zajokat csökkentsük, hanem a stúdión belüli falakról visszapattanó visszhangokat szórjuk szét/nyeljük el. Egy-egy hangelnyelő panelt venni irdatlan összeg, egy darab ára megközelíti a 40-50.000 forintot, és akkor még talán keveset is mondtam. Ekkor tört elő belőlem a DIY (Do It Yourself – „csináld magad”) hajlam, és saját paneleket gyártottunk, összesen 9 darabot.
Ezek a panelek felkerültek a falra az első, illetve a második stúdiónkban is, viszont nagyjából 2022 óta a raktárban álltak, mert nem volt szerepük, nem fektettünk akkora hangsúlyt az akusztikára.
Mióta a legutóbbi stúdiónkba költöztünk, leginkább a mikrofonok előbeállításával próbáltuk kompenzálni a stúdión belüli visszhang problémákat. Ezt a mikrofononkénti processzálás közben egyszerűen meg lehet oldani, finomhangolni kell a zajszűrést. Egy probléma van ezzel, méghozzá az, hogy vannak határai.
A Rádió X műsorpalettája kifejezetten színesnek mondható, nagyon sokféle ember jön és készít műsort, sok vendég érkezik, akik mind más-más hangerővel beszélnek, legtöbbször nem is feltétlenül a mikrofonba beszélve. Ez azt eredményezi, hogy valakit alig lehet hallani, ha beszél egy műsorban, valaki pedig torzul, mert túl hangos. Ezen szintén lehet segíteni a mikrofonok előbeállításával, a kompresszálás mértékén változtatva, de a visszhangos stúdió miatt van egy határ, amin túl már nem lehet csodát művelni, csak a hangzás rovására.
Elhatároztuk, hogy beinvesztálunk a helyiség falainak beborításába.
Mielőtt berendeltük volna a szivacsokat, el kellett dönteni, hogy pontosan hova kerüljenek, ehhez pedig át kellett gondolnunk azt, hogy honnan verődnek vissza a hangok. A plafon egyértelmű gócpont volt, illetve a DJ-kkel szembeni fal, amit végül be is borítottunk a lenti képeken látható módon, fejmagasságban.
Összesen 144 szivacsot rendeltünk, plusz igénybe vettünk a korábban gyártott panelekből hármat a DJ-vel szembeni falra.
A felhelyezés összesen kb. 10 órába telt. Lelassította a folyamatot az, hogy a nagyját ragasztó tappancsokkal helyeztem fel, nem pedig sprével, mint a legvégén a maradékot. Utólag megbántam, sokkal egyszerűbb lett volna az egészet sprével illeszteni.
A végeredmény magáért beszél, az alábbi videóban mutatok is egy „előtte-utána” összehasonlítást.
Ennek hála a mikrofonokat is érzékenyebbre tudtuk állítani, sokkal jobban hallható lesz egy halkszavú vendég is, természetesebbek lesznek a beszélgetések, és könnyebb lesz a műsorvezetőknek is az adás lebonyolítása.
Részemről öröm volt, hogy ismét fejlődött a stúdió. Remélem, ti is szeretni fogjátok, hiszen a legfontosabb az, hogy a hallgatóságnak egyre jobb minőségű műsorokat tudjunk készíteni a mindennapokban! 🙂
Szabó Norbert